Péter Szabó Szilvi

Peter_Szabo_Szilvi_zenekar_1000x

Szilvia zenei karrierje 2002-ben indult a NOX zenekar énekesnőjeként. Miután szerződött a Universal Music kiadóval, zenekarával a Nox-al Magyarország egyik legsikeresebb és legelismertebb előadó művészévé vált.

10 kiadott stúdió album, 3 dupla platina lemez, 2 platina lemez, 4 arany lemez, 6 listavezető sláger, számtalan zenei díj és megszámlálhatatlan koncert fellépés írta be Szilvia nevét a magyar zenei történelembe.

2005-ben a NOX részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon Kievben a Forogj Világ című dallal. A csapat a 12. helyen végzett és szereplésüket közel 400 millió ember követte figyelemmel világszerte.

A egykori NOX együttes énekesnője három év csend után 2013-ban visszatért a közönsége örömére. Szilvit hatalmas szeretettel fogadták, melyet rengeteg fellépés bizonyított, emellett több zenei díjat is nyert az elmúlt évben.
 
Természetesen 2014-ben is Szilvia vadonatúj dalai mellett, a régi nagy NOX slágerek is elhangzanak a műsorban, így mindenki számára kikapcsolódást nyújt a fellépése. A fél-playback előadás mellett már rendelhető műsora akusztikus gitár kísérettel, illetve élő zenekaros koncert felállásban is. Ha 2016-ban egy különleges koncertet szeretne, biztos jó választás.
Rendelhető műsorok:

30 perces fél-playback műsor

50 perces akusztikus műsor 

90 perces élő koncert