Janicsák Veca

Janicsak_Veca_2015

Janicsák Veca, eredeti nevén Janicsák Veronika, énekesnő, 1989. október 19-én született Budapesten. Gyermekkorától énekesnőnek készült. Iskolai énekversenyeket nyert, ahol csak tanárai elindították, sikerrel szerepelt. Középiskolai zenekarával, az Umszki Banddel egy verseny díjaként fellépési lehetőséget nyert, így már 15 évesen a Sziget fesztiválon énekelhetett. 16 éves korától rendszeres szereplője édesapja koncertjeinek, ahol egy-egy dal előadásával óriási sikert arat.

A nagyközönség a 2007-es Csillag Születik műsorban ismerhette meg. Az akkor 18 éves énekesnő a középdöntőben esett ki. A műsort követően gyermekkori barátjával, Wagner Emillel megalakította a Pop & Roll zenekart, amely főként saját szerzeményeiket adta elő, melyekhez Veca írt angol szövegeket. Ekkor már több filmzene magyar változatát vele készítették. A Nickelodeon (MTV Networks, Viacom) csatorna felkérésére ő énekelte több film és sorozat főcímdalát, többek között a Tök Éretleneket, mely tini sorozatban Emma Roberts magyar énekhangját adta.

2010-ben elindult az X-Faktor című produkcióban, mely által Janicsák Veca néven ismerte és szerette meg a közönség. A mentorok már az első alkalommal elragadtatva beszéltek személyiségéről, hangjáról. Egyértelmű továbbjutóként engedték a középdöntőbe, a Mentorok Házába, majd az élő adásba is. Az X-Faktor legjobb női énekeseként a negyedik helyezést érte el.

 

Rendelhető műsorok:

30 perces fél-playback műsor

90 perces élő koncert