KIS GRÓFO

KIS GRÓFO

Kis Grófo 1993. május 18-án született Szolnokon.

Már a családi légkörrel magába szívta a muzsikálás szeretetét, saját elmondása szerint a sikerét elsősorban az édesapjának köszönheti, akivel gyermekkét gyakran lépett fel.

Önálló karrierje 2006-ban indult. 

Az első nagyobb sikert a  2009-es Gigolo című dal hozta, majd a 2012-ben Jollyval közösen kiadott No Roxa Áj című dal által érte el az igazi áttörést. 

2015-ben a Pixával közösen készített Bulibáró című dallal arattak országos sikert, mégpedig olyannyira, hogy ezért 2016-ban az “Év hagyományos slágere” kategóriában Fonogram-díjjal jutalmazták. 

2017-ben a Lávkóma című dallal jelentkezett, mely mára elérte a 33 milliós megtekintést a You Tube-on.

Kis Grófo két zenészével kiegészülve garantálja a felejthetetlen műsor élményt és a jó hangulatot, legyen szó akár magán, akár nyilvános rendezvényről.  


Rendelhető műsorok:

30-35 perces kis élő műsor 2 zenésszel

60 perces kis élő műsor 2 zenésszel