Sugarloaf

A Sugarloaf együttes műsorának megrendelése irodánktól. Professzionális fellépés- és koncertszervezés a Tasko koncerttől, 20 éves tapasztalattal. Kizárólag irodánknál megrendelhető: Anima sound System, Balázs Fecó, Csillagszemű Juhász, Demjén Ferenc, Fábián Éva, Feke Pál, Serbán Attila, Szulák Andrea, United

Négy arany lemez, több szakmai díj és jelölés mellett számaik kivétel nélkül felkerülnek a slágerlistákra, közülük többet is beválasztottak minden idők legjobb magyar dalai közé. Többször voltak már az év zenekara, énekese vagy nyerték el a legjobb videoklip címet.
A zenekar 1995 májusában alakult, nem egészen három év múlva klipjeit már több külföldi zenecsatorna játszotta, és 2000 márciusában megjelent, Manga című nagylemezét a cannes-i MIDEM fesztiválon mutatta be nagy sikerrel. 2003-as, Nő a baj! című albumuk dalai – Hunny Bunny, Vadvirág, Bárcsak lennék férfi – hónapokig uralták a listákat. Ezekben az években nem mellesleg többszörös Viva Comet- és Aranyzsiráf-jelöltek lettek, budapesti koncertjéhez az angol Placebo őket választotta vendégzenekarának, s mindeközben a TV2 könnyűzenei sztárvetélkedőjét, a Dalnokok ligáját is megnyerték. A 2006-os NEON hatalmas sikereket ér el, köszönhetően az olyan nótáknak, mint a Hajnalig még van idő, a Fogd a két kezem, a Szingli lány és a Barbie. Ezen az albumon már Dér Heni énekelt. 2008-ban jelenik meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több szakmai elismerést is kap színvonalas megjelenése miatt. 2011-ben jelenik meg a zenekar soron következő hatodik stúdió albuma, Instant Karma címmel. 2013 nyarán egy váratlan bejelentést követően Dér Heni elhagyja 9 év után a zenekart. Kisebb kitérő után a csapat új frontembere Nkuya Sonia lett.
A zenekar legújabb dala immáron az új énekessel 2014. nyarán jelent meg Ki követ címmel.

 

Rendelhető műsorok:

60 perces élő koncert

90 – 110 perces élő koncert