Varga Ferenc József

Varga_Ferenc_Jozsef_800x

Varga Ferenc József – Magyarország legnépszerűbb és legszerényebb humoristáinak egyike, aki 1993-ban kezdte a szakmát, és azóta – leszámítva a

leszármazottja. Apja az anyja férje volt. Gyerekkorában alacsonyabb volt, mint most, jelenlegi magasságát később érte el. Születésétől fogva abba az irányba néz, amerre beszél. napi étkezéseket és a tisztálkodást – abba sem hagyta. Előfordul, hogy alszik, de akkor is fellép. Egy éves kora előtt született, anyjának egyenes ági

A Rádiókabaréban 1994 óta hallható – füllel, de szemmel látható is volt – az HBO Mennyi?30! című stand-up műsorában. A Friderikusz-showban is szerepelt, majd megnyerte az 1998-as Humorfesztivált. De ez régen volt. Az, hogy rendszeresen látható mindenféle Sas-kabarékban, annak tudható be, hogy 1999-ben Böröczky József beajánlotta a Mikroszkóp Színpadra, mely társulatnak 2010-ig a tagja is maradt. Ezzel egyidejűleg többször is kapott Bonbon-díjat, de azokat a Rádióban. Nem ette meg egyiket sem, mert fémből vannak.

2010-ben megkapta a Karinthy-gyűrűt, de vissza kellett adnia Maksa Zolinak, aki csak megmutatta neki. Varga Ferenc József később, 2012-ben saját Karinthy-gyűrűt is kapott munkásságáért, így azóta nem kell sóvárogva másokét nézegetnie. Felesége szerint sajnos ez csak a gyűrűvel van így.

Írt könyveket is, szám szerint kettőt: Köcsög – 2008, Nemzeti Túlvilág Hivatal – 2013. Ugyanennyi könyvet olvasott. Ebből az egyik Donászy Magda verseskötete volt. A másik is.

Mostanában 42 éves. Gyakran lép fel és őszül. Időnként szakálla is van. Régóta látható-hallható a Comedy Centralon, a Showder Klubban, az ATV-n, a Rádiókabaréban, valamint az utcán, de ott csak megy. Legfrekventáltabb kollégája Aradi Tibor, duójuk sikere a határon túlra is eljutott, egyedül a határőr nem ismerte meg őket, de a mellette álló német juhászkutya vakkantására továbbengedte őket.

Varga Ferenc József Budapesten lakik és szereti a rockzenét. A halat nem.

Angol nyelven is vállal fellépést.

Elismerések:

  • Előadói díj – Humorfesztivál – 1998
  • Arany- és Platinalemez – Füstifecskék – 2001
  • Bonbon díj – 2005, 2006, 2010
  • Karinthy-gyűrű – 2012

Aradi Tibor – Varga Ferenc József

A két humorista nagyjából egy időben kezdte pályafutását, ám duóban csak 2003 óta lépnek fel.

A Rádiókabaré, az ATV, a Comedy Central, a Showder Klub és sok más produkció kedvelt szereplői. Akár két órás műsorukon a hagyományos kabaré, a stand up, és a zenés paródiák kedvelői egyaránt jól szórakoznak, így bármilyen rendezvényre (egyetemi klub, céges party, falunap, stb.) kiváló választás lehet az Aradi-VFJ duó “Mert Hülye azért vagyok!” című műsora.

Rendelhető műsorok:40 perces önálló stand-up műsor

60 perces Aradi Tibor és Varga Ferenc József közös stand-up műsora